Az orvos válaszol: A fogszabályzásról

Dr. Vassné, Dr. Majoros Tímea fogszabályozó szakorvost kérdeztük, hogyan lehet a rendellenességet megszüntetni?

Rendelőmben fogkezelés végett gyakran keresnek fel olyan fiatal és kevésbé fiatal felnőttek, akiknek már messziről látható, hogy néha súlyos fogazati rendellenesség torzítja az arcát. Ez többnyire beszédzavarral is jár. A rendellenességek sok félék lehetnek, melyeket a fogszabályozással foglalkozó szakirodalom és az egyetemi tankönyvek rendszerbe foglalnak. Ezen rendellenességek közül az egyik, amikor a felső, elülső fogak /más néven frontfogak/, de különösen a középső /nagymetszők/ nagymértékben előre állnak, ugyanakkor a kisőrlő fogak területén a fogív beszűkül. A köznyelv erre mondja, hogy „a pókot kiharapja a sarokból”. Ez különösen fiúk esetében csúnya, mert nőiessé teszi az arcot. Kérdésemre, hogy gyermek korában látta-e fogszabályozó szakorvos, a válasz általában igen, de miután a kezelés sikere érdekében a kisőrlő fogak közül egy állcsontból kettőt, /szimmetrikusan a két oldalról egyet-egyet /a két állcsontból összesen tehát négyet/ el kellett volna távolítani, a kezelést nem kérték.

Szerkesztői kérdés:
 Doktornő, hogyan jön létre ez a rendellenesség?

Kialakulásában örökletes tényezők, fejlődési rendellenesség és gyermekkori rossz szokások játszhatnak szerepet. A kezelés menetében gyakorlatilag egyik esetben sincs eltérés. Míg azonban az első két esetet nem tudjuk megelőzni, a rossz szokások kialakulását jelentősen korlátozhatjuk. Ilyen a kisgyermek kori ujjszopás, a párna csücskének, vagy a kedvenc plüss állat lábának, fülének rágása. Később, iskolás korban a ceruza, vagy a toll rágása. Miután ebben a korban az állcsontok még rugalmasak, mind ezek a rossz szokások a felső elülső fogakat kifelé, az alsó metszőfogakat befelé döntik, az alsó állkapcsot a nem kívánatos hátsó helyzetbe kényszerítik. Így nagy rés keletkezik az említett alsó és felső fogak között, ahol még összezárt fogsorok esetén is kifér a nyelv. Tovább súlyosbítja a helyzetet, ha a túl nagy orrmandula miatt nehéz az orrlégzés és emiatt szájlégzés jön létre. Miután a hangok képzése jelentős részben az elülső fogak szájüreg felé néző, belső felszínén történik, a rendellenesen álló fogak miatt oly mértékű beszédzavar jön létre, amelyen a logopédus sem tud segíteni.

Szerkesztői kérdés:
 Tehet-e valamit a szülő a megelőzés érdekében?

Mindent el kell követnünk a rossz szokások kialakulásának megakadályozására. Ez nem könnyű feladat, mert pótcselekvésről van szó és a háttérben többnyire valamilyen okra visszavezethető szorongás áll. Ezt rendszeres beszélgetéssel, odafigyeléssel a szülő is kiszűrheti. Ha az elalváshoz mindenképpen igényli a gyermek a fent leírt „segédeszközöket” akkor elalvás után vegyük ki a szájából. Kissé drasztikusabb megoldás, ha a gyermek ujját és az említett tárgyakat valamilyen kellemetlen ízű anyaggal kenjük be.

Szerkesztői kérdés:
 Mi a teendő, ha mind ez nem jár sikerrel és azt látjuk, hogy az említett rendellenesség kezd kialakulni?

Ebben az esetben mielőbb forduljunk fogszabályozó szakorvoshoz, aki a gyermek életkorának megfelelő kezelést fogja alkalmazni. Már a fogváltás idején is van lehetőség éjszakai, kivehető, egyszerű készülék alkalmazására, viselésére. Ha azonban ebben az időszakban a kezelés elmarad, akkor a kor előrehaladtával a rendellenesség fokozatosan súlyosabbá válik. Ilyenkor annak érdekében, hogy a frontfogak hátrébb, a normális helyükre kerüljenek, a helyteremtés végett sajnos fogat kell húzni. Ezek az eltávolításra kerülő fogak az első, vagy második kisőrlő fogak és az esetek jelentős részében teljesen ép, egészséges fogak. „Szerencsés” esetben a kihúzásra ítélt fog -éppen a rendellenes helyzetéből következően – már szuvas, vagy tömött. Hogy melyik fog kerüljön eltávolításra, bízzuk a szakorvosra, aki éppen a sikeres kezelés érdekében, alapos elemzés után dönt.

Szerkesztői kérdés:
 Mi történik akkor, ha a szülő tiltakozik a foghúzás ellen, de ragaszkodik a kezeléshez?

Amennyiben a rendellenesség megszüntetését nem foghúzással oldjuk meg, úgy a fogívet kell megtágítani. Erre is van mód, de a mindenáron való tágításhoz sem érdemes ragaszkodni, mert ennek a kor előre haladtával az lehet a következménye, hogy a fogak természet ellenes, nem az állcsontok méretének megfelelő fogívben való elhelyezkedése miatt a fogágy későbbi sorvadása elkerülhetetlen. Az íny, majd a gyökereket tartó csont is visszahúzódik, a fogak nyaka szabaddá válik, előbb csak esztétikai problémát okozva, majd a fogak meglazulnak.

Szerkesztői kérdés:
 Mi történik, ha a rendellenességet nem szüntetjük meg?

Túl az egyre súlyosbodó esztétikai problémán és hangképzési nehézségen, a rendellenesen álló fogak hamarabb esnek a szuvasodás és a fogágy betegség áldozatául. Ezekre a fogakra rágás közben káros irányú erők hatnak, amely a fogágy kóros, gyakran gyulladással kísért leépüléséhez, majd a fogak elvesztéséhez vezet. Ne sajnáljuk tehát azt a legfeljebb négy, eltávolításra ítélt ép fogat, ha annak árán szabályos, ép fogazatot nyerünk. Jó hír, hogy ma már olyan eszközök állnak a szakorvosok rendelkezésére, amelyek segítségével felnőtt korban is „csodát” képesek tenni.

Gyakorlati tapasztalatom, hogy akik -bár hosszabb-rövidebb ideig tartó gondolkodás után, de mégis -a fenti kezelés mellett döntöttek és ez úton esztétikus, egészséges fogazatra tettek szert, utólag hálásan belátták, hogy jól döntöttek.

Az orvos válaszol: ragasszuk vagy ne ragasszuk?

Teljes foghiánnyal rendelkező és fogsort viselő páciensek nevében szeretnénk kikérni egy fogorvos véleményét a manapság agyon reklámozott fogsor ragasztókról.

Szerkesztői kérdés:
 Tegyük fel mi is a kérdést: ragasszunk, vagy ne ragasszunk?

Induljunk ki abból a valóságos tényből, hogy a „csodaragasztók” megjelenése előtt is készültek teljesen fogatlan szájakban is tökéletesen funkcionáló fogsorok, amelyekkel rágni, beszélni, nevetni lehetett és olyanok is, amelyek nem voltak képesek megfelelni a fenti követelményeknek. Ebből is látszik, hogy nem, vagy nem csak a ragasztón múlik.

A teljesség igénye nélkül nézzük meg, hogy mitől függ a műfogsorok funkcióképessége teljes foghiány esetén.

Befolyásolja a páciens koponya típusa. A keskeny arcúak magas, gótikus szájpadlása a fogsor helyben tartása szempontjából kedvező, a rágónyomás elosztása, elviselése szempontjából kedvezőtlen. A széles, kerek arcúak lapos szájpadlása a teherviselés szempontjából kedvező, a fogsor helyben tartása szempontjából kedvezőtlen. Szerencsére előfordul e kettő kombinációja is.

A fogak elvesztése után a fogágy, – amelyben a gyökerek rögzülnek – elveszti funkcióját,, felszívódik és csak a nyálkahártyával fedett, kemény csontos alap marad meg. A fogak elvesztésének sorrendje, mikéntje /fogágy betegség, sorvadás következtében magától esett ki, kihúzták, vagy vésni kellett/ és az utolsó foghúzások időpontja sem közömbös. Bonyolult foghúzáskor, véséskor, vagy mélyre terjedő gyulladáskor a csontos alap is sérülhet, mely gyógyulás után is kedvezőtlen klinikai-anatómiai viszonyokat teremt a fogsor számára.

A fogorvos, mielőtt a fogsor elkészítésébe fog, a tanultaknak megfelelően alaposan kikérdezi a pácienst, betegvizsgálatot, klinikai-anatómiai elemzést végez. Ez egyértelműen fogorvosi feladat, mely nem csak a szájüreg képleteinek vizsgálatára terjed ki. Kikérdezi a pácienst általános egészségi állapotáról is. Az így szerzett adatok is döntően befolyásolják a kezelés menetét. Az életkorral és az esetleges gyógyszer szedés mellékhatásaival is összefüggő szájszárazság, a nyálelválasztás zavarai, a cukorbetegség szájtünetei, a szájnyálkahártya egyéb kóros elváltozásai, -melyek a fogsor helyben tartásához szükséges adhéziós erőt gyengítik – a száj körüli izmok kóros működése, tónusvesztése, mind kedvezőtlen tényező a fogsor helyben tartása szempontjából. Fontos, hogy a páciens akarja a fogsort, hogy eltökélt legyen a megszokás, a viselés iránt. Ezt a fogsor készítése során tapasztalt pszichés állapota döntően befolyásolja. Akut lelki trauma, például közeli hozzátartozó elvesztésekor elkezdett fogsor készítése esetén a siker nem garantált.

Az állcsontokról vett pontos, minden fontos részletet tartalmazó lenyomat az a „kotta” amelyből a fogsort elkészítő fogtechnikus „játszik”. Természetesen a fogorvos a klinikai vizsgálat során nyert információk alapján a „kottához” szóban, vagy írásban kiegészítő utasításokat ad, melyeket a fogtechnikusnak a siker érdekében figyelembe kell vennie. Úgy kell kialakítania a fogsort az orvos előírásai szerint, hogy minden, a helyben tartást elősegítő tényezőt maximálisan ki lehessen használni. Ebből a szempontból az anatómiai jellegzetesség miatt szinte mindig az alsó fogsor okoz több nehézséget.

Az eddigiekből talán érzékelhető, hogy a jól működő, esztétikailag is kifogástalan fogsor készítéséhez több tényező együttes jelenlétére van szükség: kedvező klinikai-anatómiai viszonyokra, jó nyálelválasztásra, jól felkészült fogorvosra és fogtechnikusra, megfelelő pszichés állapotban lévő, a fogsor viselésére kész, elhatározott páciensre. Ha mind ezek együtt jelen vannak, akkor nincs szükség a ragasztásra.

Vannak azonban olyan páciensek, – színészek, énekesek, pedagógusok, egyéb közszereplők – akiknek biztonságérzetet ad, ha legalább a szereplés idejére használják a fogsor ragasztót. Ők a széles választékból a számukra legmegfelelőbbet választhatják.

 

Dr. Vass Zoltán részletes válaszát olvashattuk, köszönjük!