A Csömöri Közbiztonsági Bűnmegelőző Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület (CSKBPÖTE) 2014. augusztus 4-10-ig tábort tart 7-15 éves gyermekek számára, amelyen 26 gyermek vesz részt. A táborozók megismerhetik a tűzoltók munkáját, hogy mi a teendő tűz keletkezésekor,  elsajátíthatják a tűzoltási technikákat, amiket a tűzoltók bevetésen alkalmaznak. Az önkéntes tűzoltók igyekeznek minél több technikai ismeretet átadni és azokat a gyakorlatban is megmutatni.

Mielőtt azonban a tábor gazdag programjának részletezésébe fognánk, ismerkedjünk meg a Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület létrejöttének körülményeivel, munkájával.

Létrejöttének szükségessége a 2012-es tragikus tűzeset alkalmával merült fel, majd fogalmazódott meg.Tettrekész emberek, valódi, önkéntes szerveződésbe fogtak, hogy céljukat, a csömöri emberek biztonságérzetét megteremtsék, megerősítsék.

Az egyesület 2013. január 19.-én újjáalakult, hivatalos bejegyzése 2013 július 30.-én történt. Ezt követően beszereztek egy használt tűzoltó autót, melyet teljesen felújítottak. A beszerzés az Etilén 95 Kft. anyagi támogatásával történt a fellújítás, majd üzembe állítás a Bavi 97. Kft. önzetlen támogatásának köszönhető. Húsz önkéntessel kezdtek, akik elvégezték az alapfokú tűzoltó tanfolyamot. Az egyesületet kezdetben főleg magánszemélyek támogatták. Majd a lendületet látva az Önkormányzat is hozzájárult a szükséges technikai eszközök, felszerelések beszerzéséhez. Közben zajlottak az egyeztetések a felügyeleti szervekkel, hatóságokkal, a társszervekkel, a működő önkéntes egyesületekkel. Hogy ez mennyire bonyolult volt, bizonyítja a Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal kötött, több mint 100 oldalas szerződés. Ők azonban nem adták fel. Rátermettségük, alkalmasságuk bizonyságaként megkapták a vonulási engedélyt. Az ezután következő negyedévben számos esethez vonultak ki.

Ezek:

Kálvária avartűz, Csömör és Kistarcsa közötti, Csömör és Árpádföld közötti mezőtűz oltása. Az MO körgyűrű csömöri szakaszán kigyulladt gépkocsi oltása, vihar utáni műszaki mentés a József Attila utcában.

Az érdeklődés felkeltése és a tájékoztatás kiterjesztése érdekében rendszeresen tartanak ismertető előadásokat és bemutatókat a gyermekeknek és fiataloknak. Ezt a tevékenységet már az óvodában kezdik.

Szőke Zoltán szerény nyilatkozata: 

 „Ez Egyesületünk első és igazán izgalmasnak ígérkező ifjúsági tábora, melyet önkéntes tűzoltóink lelkesen és nagy várakozással szerveznek azoknak a fiataloknak, akiket érdekel a tűzoltók munkája és szeretnék kipróbálni a tűzoltáskor, vagy mentéskor használt felszereléseket, köztük a tűzoltó autót”.

Ehhez képest a tábor már eddig teljesített programja csodálatos.

A gyerekek elsajátították az alapvető tűzoltási ismereteket, megismerték a tűzoltás eszközeit, a védőfelszereléseket és azokat képesek hasznbálni. Tűz esetén már nem fognak pánikba esni, mert tudják, hogy kell cselekedniök. Balesetvédelmi oktatáson vettek részt, a gyakorlatban sajátították el az újraélesztés szabályait. Megismerkedtek a rendőrség és a mentők felszerelésével és munkájával. Megtanulták, hogy nem kell félni a rendőrtől, a mentőstől, mert Ők értünk vannak.

A programot színesítette a lovaglás, az üzemlátogatás, ahol a hulladékhasznosítást a gyakorlatban ismerhették meg. Az esős időben a sportcsarnokban fociztak, és jó hangulatú kötélhúzásban győzedelmeskedtek a tűzoltó csapat felett. Szájhigiénés oktatásban részesültek, melynek végén fogápolási eszközöket is kaptak.

Szombaton a Tűzoltó Múzeumot látogatják meg, majd vasárnap a  közös bográcsozás keretében, záróvizsgával fejezik be ezt a csodálatos hetet.

A gyerekek az első napon névre szóló, „Ifjúsági Tűzoltótagozat” pólót kaptak és ezzel tagjaivá váltak a tűzoltó közösségnek. A tábor térítésmentes volt, a gyerekek tízórait és meleg ebédet kaptak a csömöri közösség, magánszemélyek és az Önkormányzat támogatásának köszönhetően.

Mi szülők, köszönettel tartozunk a körültekintő, gondos szervezésért, a lelkes munkáért, a hasznos ismeretek átadásáért, a jó hangulatért. Köszönjük és – gyermekeink nevében is mondjuk, – jövőre Veletek ugyanitt.

 

További képek a galériában!

 

Forrás: Csömör Öte.

Comments (7)

  • Ágnes Ferbert-Vadász

    Elismerésem a CSÖTE tagjainak! Ahogy nulláról megszervezték magukat igen rövid idő alatt, az példaértékű! És ez a tábor is remek ötlet volt, gratulálok a kivitelezéséhez és lebonyolításához!

  • Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület

    Sziasztok! FONTOS! Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület = Csömör Öte. http://www.csomorote.hu
    A CSÖTE azok nem mi vagyunk! érdemes azért megnézni őket is!= http://www.csote.hu/ https://www.youtube.com/watch?v=r27wqhLGIik Remélem észrevehető a különbség!?

  • Nora Keri

    Ez a tábor hol volt hirdetve? Nem láttuk sehol, pedig a fiamat nagyon érdekelte volna. 🙁

  • Nora Keri

    Látszott, hogy nagyon szuper tábor volt, vérzik is érte a szívünk. Gratulálok!

  • Csömöri Önkéntes Tűzoltó Egyesület

    Kedves Anyuka, tábort a Csömöri Hírmondó júniusi szám10. oldal, a honlapunkon: csomorote.hu, és a facebook-on hirdettük.. Javasolnám azoknak akik gyermeke érdeklődik a Tűzoltósággal kapcsolatos eseményekről, hogy néha látogassátok meg honlapunkat, illetve a facebook-on jelöljetek meg, ott rendszeresen megosztásra kerülnek az események.

  • Ágnes Ferbert-Vadász

    Elnézést, mindig így hallottam emlegetni. Mindenesetre most javítom a hozzászólásomban. 🙂

  • Nora Keri

    Köszönöm a választ, nem vettem észre, biztosan átsiklottam felette, pedig mindig át szoktam olvasni az újságot. Mindenesetre gratulálok a táborhoz, nagyon jó, hogy ilyen van már nálunk is. Jövőre nyitottabb szemmel járok majd!

Hozzászólás!