Ismét nagy siker a sváb bratvurst és a kraknédli.

Május 17.-én, délután 3 órától a Hősök Terén ismét az évente megrendezésre kerülő Sváb Majális eseményei zajlottak A „büfésátrat” ebéd uán állították fel és az asztalokat és padokat és szép rendben elhelyezték a nagy fa alatt. Az időjárás az idén kegyeibe fogadta a rendezvényt. Szép napsütésben, kellemes, meleg időben szórakozhatott a tavalyinál is nagyobb számú a résztvevő..

Az estig tartó műsorban felléptek:

Freundeskreis énekkar

Krammer Band zenekar

Krammer Kapelle zenekar

Furmicska Néptánc Együttes

Südofen-Blaskapella budaörsi sváb zenekar

A gyerekek számára külön műsor volt: Kunterbuncles Kinderkoncert.
A sátorban jó hangulatban kínálta Boross Jenő csapata a sült kolbászt, a sört. A Szeretlek Csömör Civil Társaság csapata a kraknédlit és a bodzaszörpöt. A finom süteményeket pedig az asszonyok. Bár a csapatok jól felkészültek, sokat sütöttek-főztek, azonban akkora volt a siker, hogy mind ez kevésnek bizonyult.

A sváb zenekar húzta a talpalávalót. Sokan táncra perdültek, majd a nap végén a vidám társaság egy része körtáncot járt a szökőkút körül. Szólt a „Sej-haj Rozi”, a „Sógorasszony így lesz jó,”…egyszóval jöttek a népszerű sváb nóták.

Megint egy kellemes, emlékezetes alkalmon vagyunk túl, ahol a csömöriek jó hangulatban, beszélgetve, szórakozva töltöttek el egy délutánt. Sok ilyen, közösség formáló élményre van szükségünk.

 

Dr. Vass Zoltán

 

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!