Pár hónappal ezelőtt bérlő költözött a Szérűskert u. 2. sz, házba. Hozott magával két rottweiler kutyát is. Azóta az utcában nincs nyugalom. Egy alkalommal a kertből kiszabadulva rátámadtak egy másik kutyára, csak poroltóval lehetett megakadályozni, hogy széttépjék. Nem sokkal az eset után az utcán támadtak meg egy ott sétáló hölgyet. Az volt a szerencséje, hogy egy kutyát sétáltató férfi kutyája magára vonta a figyelmüket. A kerítéseket megbontva a harmadik szomszéd kertjében is megjelentek. A postás, félelmében a bérlőnek szóló küldeményeket nem meri kézbesíteni, ezért vele szemben panasszal élt a Postán. Gyermekeink itt közlekednek gyalogosan, vagy kerékpáron az iskolába, félő, hogy bajuk eshet. Az eseteket a környék lakói bejelentették az Önkormányzaton. A közterület-felügyelet ki is jött, de hogy történt-e intézkedés és milyen eredménnyel, arról a bejelentők semmilyen értesítést nem kaptak.

De miért viselkednek így ezek az egyébként jól kezelhető, kifejezetten gyerekbarátként ismert kutyák?

rottweilers-temperament

Röviden, a teljesség igénye nélkül, nézzük a kutya néhány jellemzőjét. A rómaiak hozták magukkal Észak-Európába. A légiók, visszavonulásuk után otthagyták ezeket az erős kutyákat, majd a középkorban Rottweil városában kezdték keresztezni a helybéli juhászkutyákkal. Innen a neve. Elsősorban a vágómarhák terelésére alkalmazták. Mai formája az 1900-as évek elejére alakult ki. A kan tömege 50-60 kg, a szukáé 40-45 kg.

Barátságos, békés alaptermészetű, jó idegzetű, hűséges, engedelmes, kitűnően tanítható. Megjelenése erőt sugároz, magabiztos, kiegyensúlyozott, szereti a gyerekeket. Tartózkodó, a környezeti befolyásokra nyugodtan reagál, de fenyegetés esetén védekezési készsége, jól kifejlett küzdő és védőképessége előtérbe kerül. Nemcsak kiváló szolgálati, mentő, kísérő, rendőrségi, katonai, őrző-védő kutya, de családi, hobby kutyaként is kitűnő. Ahhoz, hogy a rottweiler engedelmes, megbízható társ legyen, a kutyát megfelelően kell tanítani, nevelni sok szeretettel, játékkal, határozott irányítással. Határozott irányítás hiányában megmutatja, hogy ki az úr a háznál Egygazdás fajta, parancsot csak gazdájától fogad el. Főleg a kanok hajlamosak a domináns viselkedésre. Saját területén belül megkérdőjelezhetetlenül ő az úr, azon kívül azonban megfelelő szocializációval tökéletesen nyugodt, agressziótól mentes.

rottweiler_1631290_3075

Nos, mindezek ismeretében úgy látom, nem a kutyában van a hiba. A megfelelően tartott, oktatott-szeretettel nevelt kutya nem agresszív, saját körletén belül marad, azt és a gazdáját védi akár élete árán is. De ha a gazda a kutyát magára hagyja, nem neveli szeretettel, akkor elbizonytalanodik és agresszívvá válhat. Valószínű itt is erről van szó.

A Szérűskert utca és a környék lakói tudni akarják, hogy az Önkormányzat részéről, a bejelentés után történt-e hathatós intézkedés a hasonló esetek, ne adj’ Isten tragédia megelőzésére.

A képek csak illusztrációk

Comments (1)

Hozzászólás!