November 4-én, 19 óra 56 perckor, idén harmadik alkalommal, tartottuk megemlékezésünket, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtti tisztelgésünk jegyében.

Néhány hangulatkép a 2017-es megemlékezésről (Szeretlek Csömör FB)

Szeretlek Csömör civil társaság és a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség csömöri alapszervezete 2016 óta minden évben külön rendezvény keretében hajt fejet a forradalom hősei és áldozatai előtt. Idén a csömöri Fidesz csoport alelnöke, Bánhidi Balázs emlékezett meg néhány gondolat erejéig “arról a dicsőséges 13 napról”. Beszédében kiemelte, mennyire fontos, hogy évről-évre megálljunk és együtt emlékezzünk ’56 bátor szabadságharcosaira.

“Nekünk azonban, akiknek a demokrácia már-már természetes, nem csak lehetőségünk, hanem kötelességünk is mindezt megtenni. A forradalom hőseiről való megemlékezés, nem lehet pusztán köszöntő, nem egy formális programajánló, nem egy rendezvény, ami le kell tudni, ki kell szervezni, vagy épp meg kell úszni… Hanem valódi ünnep, ami szabadságról, az élni akarásról és magyarok olthatatlan igazságvágyáról szól.”

Bánhidi Balázs szerint, 1956 lázadás volt a hazugság és az igazságtalanság ellen is, mely végül a forradalomban öltött testet. Beszédében párhuzamot vont az ötvenes évek és napjaink hazugságai között is:

“Aktuális ez napjainkban is, amikor annyi hazugság vesz minket körül. Hazugságok vesznek körül minket kicsiben és nagyban, ami minden szinten mérgez, legfőképpen közösségeinkben. Napról-napra körülvesz, hogy megosszon és szembe fordítson minket.

>>Megszűnik a HÉV, ellep majd a szemét, nincsen bennünk keresztény emberség, veszélyben a jogállamiság, stb.<<

Csak néhány hangzatos hazugság azok közül, amik – lévén hazugságok – ugyanúgy mérgeznek ma, mint társai mérgeztek 62 évvel ezelőtt és amire egy maroknyi, ám mégis ököllé formálódó nép azt mondta, hogy: >>Elég volt!<<.”

Az megemlékezők a Himnusz közös eléneklése után, gyertyát gyújtottak a forradalomban és az azt követő megtorlásokban életüket vesztettek tiszteletére. A rendezvény után, a szervezők forró teával és forralt borral kínálták a hűvös vasárnap esti órán a térre látogatókat.

A teret bevilágító mécsesekről látványos drónfelvétel is készült, amit itt és Szeretlek Csömör facebook oldalán is meg lehet tekinteni.