A kábítószerrel való visszaélés és az illegális kereskedelem elleni harc napja.

„Ez az, ami éppen kell, repülök a gyógyszerrel
ez az adag éppen jó, ez az anyag éppen jó

Hol vagyok
nem vagyok
hol vagyok, hol nem vagyok

Villámlás ébreszt
altató altat
egy hangot hallasz
egészen halkat
Szétrobbantam már nem vagyok
de a hangomat még hallhatod

Még hallható vagyok a hangzavarban
Még hallható vagyok, már hallhatatlan
Ha hallgatnál, most hallhatnál
Ha hallgatnál, megtalálnál

A hang lassabban terjed a halálnál

Ez az, ami éppen kell, repülök a gyógyszerrel
ez az adag éppen jó, ez az anyag éppen jó
Összeraknám a testem egy
egy másik égi testen

Ha hallgatnál, most hallhatnál
Ha hallgatnál, megtalálnál

A hang lassabban terjed a halálnál”

(Kontroll Csoport: Ez az, ami éppen kell)

1987. június 26-án az ENSZ Közgyűlése döntést hozott a kábítószerrel való visszaélés és az illegális kereskedelem elleni harc napjáról. A nap célja, hogy erősítse a közgondolkodásban a drogmentes társadalom szükségességét és együttműködést szorgalmazzon ennek elérése érdekében. A magyar irodalom leghíresebb kábítószerélvezője, a szer hatását naplószerűen rögzítő személye Csáth Géza orvos, író és zenekritikus (1887-1919) volt.

Életén és sorsán keresztül foglalkozunk ma ezzel a témával.

Csáth Géza Brenner József és Decsy Etelka gyermekeként született Szabadkán. Anyja korán meghalt, főügyész apja későbbi feleségével együtt nevelte. Szenvedélyesen zenélő apja hegedűművészt akart nevelni belőle, de Csáth festő akart lenni. Csáthnak azonban nem volt türelme gyakorolni, festményeit pedig a rajztanára kinevette. Írásait viszont környezete már korán értékelte. A Bácskai Hírlap közönségének 14 éves korában mutatkozott be, mint zenekritikus, de tizenhét éves koráig nagyon keveset írt. Nyolcadikos gimnazistaként Bródy Sándornak küldte el „A kályha” című novelláját. Bródy biztatására kezdett komolyabban foglalkozni az írással. 1904-től a Budapesti Orvosi Egyetemen tanult, és idegorvosi végzettséget szerzett. Orvosi munkája mellett volt ideje az írásra, miközben a morfiumhoz könnyen hozzáférhetett.

Naplójában pontosan feltüntette a droghasználatot. Innen tudjuk, hogy 1910. április 10-én hajnali fél hatkor használt először morfiumot, amire tudatosan rászokott és az azzal kapcsolatos tapasztalatait részletesen lejegyzetelte, feltüntetve az időpontot, a mennyiséget, a hatásokat, szexuális kilengéseit. Ezek az írások döbbenetes erővel mutatják be számunkra egy személyiség felbomlásának folyamatát. Csáth először azért nyúlt a szerhez, mert – egyébként tévesen – tüdőbajt diagnosztizáltak nála. Morfinista szenvedélyét azonban csak rövid ideig sikerült kordában tartania. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi művein erősen érződnek, melyekben az ideggyógyászat akkori eredményeit is felhasználta, orvosi megfigyeléseinek irodalmi keretet adott, kiegészítve azt a kábítószer hatásaival. 1911-ben jelent meg a „Délutáni álom” című elbeszéléskötete, amelyben többek között ezen tapasztalatokat dolgozta fel.

Csáth Géza számára a háború adta a „kegyelemdöfést”. Frontszolgálata alatt gyakorlatilag korlátlanul hozzáférhetett a morfiumhoz, így napi adagjai egyre nőttek, és rossz idegállapota miatt 1917-ben végleg leszerelték. Kétségbeesetten igyekezett leszokni, ezért falusi orvos lett, de a folyamatot már nem tudta megállítani, társadalmi-családi kapcsolatai felbomlottak, elméje teljesen megbomlott és 1919-ben a bajai elmeosztályon ápolták. Innen megszökött, meggyilkolta a feleségét, majd öngyilkosságot próbált elkövetni. A sikertelen kísérlete után Szabadkán kezelték, ahonnan szintén megszökött, de a szerb demarkációs vonalnál feltartóztatták. Ekkor dulakodás közben egy fiola gyorsan ölő mérget morzsolt szét a szájában, és azonnal meghalt.

Csáth Géza munkássága nagy hatást gyakorolt a későbbi írógenerációkra, így több követője is akadt. Megmaradt kéziratai, feljegyzései alapján pontos képet kaphatunk arról, hogy a kábítószer hogyan veszi át az „uralmat” egy személyiség felett, hogyan bontja le azt és teszi „rabszolgájává” az embert. Döbbenetes, felkavaró és sokkoló érzés olvasni sorait és feljegyzéseit. Egyszerre érzünk undort és sajnálatot egy olyan ember iránt, aki száz évvel ezelőtt küzdött a démonaival. „Az anyag, az érzékek írója volt, a testé, a fájdalomé, a gyönyöré, de mindenekfelett annak a kísérletezésnek az írója, melybe belepusztul a test.” – írta róla Illés Endre.

A kábítószer napjainkban is szedi áldozatait, ezért nem kerülhetjük el azt, hogy foglalkozzunk ennek veszélyeivel. A családi összetartás, a közösség ereje és a mások iránti figyelem segíthetnek abban, hogy megbirkózzunk ezzel az égető társadalmi problémával. Fontos az, hogy a közösségi élet és a kulturális-társadalmi kapcsolatok segítségével, a szeretet erejével vértezzük fel magunkat azért, hogy megvédjük családunkat, gyermekeinket.

Csáth Géza: Ópium (részlet)

„Az érzékeket és a szerveket megrontja a gyönyörrettentő és áldott közvetítője, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés – ezekről is le kell mondani. A szemek gyakorta könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betűk elmosódnak. A szavak, a hangok kaotikus zavarban bolyonganak a hallószerv géprészecskéiben.
Állítsátok meg a nyomorult, szegényes kis gépeket!
Csendes szobában, ahol puha szőnyegekben meghal minden zaj, és színes üveg szórja szerte a kicsiny mécs pisla lángját, feküdjetek hanyatt. Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek. Hiszen a szűkmarkú isten is csak azért ajándékozott minden nyomorult féregnek egy-egy pillanatot ebből az életből, hogy éljen, folytassa az életet, hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét kijut egy pillanat.
A lét esszenciája olyan drága portéka, amelyből egész nemzedékek évszázadok alatt kapnak – egy órát.
Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy meghaljon, mielőtt megszületett. Aki azonban valójában emberré tudott lenni, és számot vetett magával – mint méltóságához illik –, az raboljon magának mindennap tizennégy órát. Ez a tizennégy óra egyenlő négyszáz generációnak nyolcezeréves életével. De számítsunk csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt ez körülbelül kétmillió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett erős férfi kezded, és nagy gondot fordítasz testi épséged fönntartására – amelyet legjobb ügyes orvosra bízni – tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges párnájára.
Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétből húszmillió évet – az éljen száz esztendeig, és sokasodjék meg az ő utódaiban.

Forrás:  jelesnapok.oszk.hu , hu.wikipedia.org , www.zeneszoveg.hu , mult-kor.hu

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!