“Bye-bye, Szása, rossz voltál velem,
Elmentél és azóta az órám keresem,
Bye-bye, Szása, kitoltál velem,
Elmentél és azóta a vodkát, a vodkát nyelem.” (Pa Dö Dö)

1989-1991 környékén egyértelművé vált, hogy a Szovjetunió térségbeli szerepe csökkenni fog és Kelet-Közép-Európa nemzetei számára új feltételek adódnak. Ezekben az években szűnt meg a keleti blokk Moszkvából irányított gazdasági együttműködése, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), illetve a Varsói Szerződés (VSZ). Ezzel párhuzamosan vonták ki a szovjet csapatokat a kelet-európai, ill. kelet-közép-európai országokból.

A folyamat 1985-ben kezdődött el Gorbacsov enyhülési politikájával (glasznoszty és peresztrojka), és 1991-ben fejeződött be a Szovjetunió felbomlásával. Ezzel ért véget az ún. Brezsnyev-doktrína időszaka, vagyis az az 1968-tól hivatalosan is megfogalmazott politika, amely szerint a Szovjetunió és szövetségesei fenntartották maguknak a jogot, hogy akár katonai erővel is beavatkozzanak (a szocializmus védelmében) azokban a kelet-európai országokban, ahol nekik nem tetsző folyamatok játszódnak le (ld. a Csehszlovákia elleni ’68-as intervenciót). A doktrína erejét, az attól való félelmet mutatja – Békés Csaba történész értékelése szerint –, hogy a nyolcvanas évek második felében Gorbacsov a Brezsnyev-doktrína „lebegtetésével” is sakkban tudta tartani a kelet-közép-európai államokat.

A szovjet csapatok Magyarországról való kivonását sokan összefüggésbe hozzák Nagy Imre 1989-es újratemetésével és az ott elhangzott Orbán Viktor beszéddel. Keskeny Ernő magyar diplomata, volt moszkvai nagykövet erről egy 2008-as tanulmányában – „Az Antall-kormány keleti politikája” című írásában – így fogalmaz: „Belpolitikai vihart kavart Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén tett kijelentése, amelyben a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását követelte. Akkor sok politikus felelőtlennek tartotta ezt a magatartást. Mindenesetre feltehetőleg ez a beszéd is hozzájárult ahhoz, hogy még abban az évben tárgyalások kezdődtek a csapatok kivonásáról, s az erről szóló megállapodást még a Németh-kormány idején kötötték meg. A Horn Gyula és Eduard Shevardnadze külügyminiszterek által 1990. március 10-én aláírt csapatkivonási egyezmény 1. cikke szerint a Szovjetunió a csapatok kivonását Magyarország területéről 1991. június 30-ig befejezi.”

Magyarország területét tehát 1991. június 19-én hagyta el az utolsó idegen megszálló katona, s ezzel az ország függetlensége teljessé vált. Ez a nap történelmi fordulópontot jelentett, mivel 1944. március 19-e óta először nem állomásozott idegen katona magyar földön. Az 1990. március 10-én Moszkvában megkötött magyar-szovjet kormányközi egyezmény 1991. június 30-át rögzítette a kivonulás befejezéseként, a szovjet alakulatok távozása azonban a tervezettnél két héttel hamarabb megtörtént. A hazánkban állomásozó Déli Hadseregcsoport 1990 márciusában kezdte meg kivonulását Magyarországról. A felszereléseket, harcászati eszközöket és a lebontott laktanyák épületelemeit a záhonyi átrakó pályaudvaron létesített katonai rakodóbázison tették át a magyar szerelvényekből a szovjet vagonokba. A több mint egy évig tartó művelet során a szovjet fél végig tartotta a „menetrendet”, és a szovjet katonák naponta egy-egy szerelvényt indítottak útnak. A személyi állomány kivonása ezzel párhuzamosan zajlott, és az első katonavonat, amely a Veszprém megyében szolgálatot teljesített harckocsiezred egy gépesített lövész zászlóalját vitte a Szovjetunióba, 1990. március 13-án hagyta el Magyarország területét.

A következő 15 hónap folyamán összesen másfélezer, katonákat és eszközöket szállító szerelvény távozott az országból. A hatalmas mennyiségű eszköz és személy szállítása nagy munkát jelentett, de jelentős árbevételt is hozott a MÁV-nak. Az 1991. június 16-án elindult utolsó katonavonat a felszámolt rakodóbázisok felszereléseit vitte magával. Az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a hazánkból kivonult Déli Hadseregcsoport parancsnoka 1991. június 19-én 15 óra 01 perckor a záhony-csapi hídnál lépte át a magyar-szovjet határt.

A sors fintora, hogy alig 10 év után, a balkáni válság miatt amerikai csapatok érkeztek Dél-Magyarországra.

Az Országgyűlés 2001. május 8-án elfogadta az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a Magyar Szabadság Napjáról szóló koalíciós előterjesztést, amely június 19-ét nemzeti emléknappá, június hónap utolsó szombatját a Magyar Szabadság Napjává nyilvánította.

Antall József miniszterelnök így látta az eseményt:

”A szovjet csapatok magyarországi kivonulása egyben a szovjet hadsereg erkölcsi megújhodását is jelenti. Az esemény, amellyel hazánk függetlenné válik, a Szovjetunió számára óriási presztízsnyereséget hoz a világpolitikában.”

Forrás:  hvg.hu/tudomany  , alfahir.hu

Comments (2)

  • Dr. Vass Zoltán

    A Nagy Imre és mártírtársainak 1989. június 16.-n történt újratemetésén elhangzott Orbán beszéd akkor valóban merésznek tűnt. A beszédet hallgatva magam is úgy éreztem, hogy – tekintettel a hazai és nemzetközi helyzetre – ennek talán még nincs itt az ideje. Mentségemre szolgáljon, hogy magam és még valószínű sok polgártársam sem voltunk azoknak az ismereteknek birtokában, amelyeknek fiatal politikusként a szónok már birtokában lehetett. Nagy veszélyt vállalt, de Neki lett igaza. A tárgyalások megkezdődtek és a szovjet csapatok kivonultak. Magyarország elindulhatott a szabadság felé. Köszönöm a történeti összefoglalót.

  • Talpra Magyar

    Kár, hogy az a fiatalember azért lehetett ott, mert előtte a Soros és társai alapnak megígért egyet és mást…
    Kár, hogy kormányában két volt MSZMP-s is helyet kapott. Rendes nemzeti politikus nem tenne ilyet.
    Kár, hogy a hitgyüli történelmi egyházi rangot kapott, no comment
    Kár, hogy lázár, rogántóni és vitézy dávidka jelzi vezetői tevékenységét

Hozzászólás!