„A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.”

(Sváb évkönyv, 907)

 

A pozsonyi csata 907. július 4–7. között zajlott a mai Pozsony alatt, (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc). A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó. Az 895-ös honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, és így a magyarok veszélyeztették az „Óperenciás tengeren túli” területeket. A támadással a Keleti-Frank Királyság döntő csapást akart mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse azokat vagy legalábbis jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, vagyis a Morva Birodalom, és az egykori római provincia, Pannónia területéről.

A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. A győzelemmel a magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, amely ezáltal a magyar törzsek területének nyugati határává vált. A folyón túli területeket nevezték az Enns-en túli területeknek. Az Enns folyó 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, és egyes értelmezések szerint ez volt az első honvédő háború.

A Keleti-Frank Királyság hadjáratának előzményéhez tartozik, hogy a honfoglalás keretében a Kárpát-medencében tartózkodó magyarok 900-ban végleg elfoglalták a Dunántúl területét, vagyis Pannóniát. Ez a támadás Linzig jutott előre, de itt a bajor seregek visszavonulásra késztették a magyar hadat, az új határt a Fischa folyó jelölte ki. A magyar törzsek közben déli irányban is terjeszkedtek, elfoglalták Bánság, Bácska, Temesköz és Szerémség területét; 906-ra a Dráva-Száva köze is magyar fennhatóság alá kerül. Északon 902–906 között a magyarok véglegesen felszámolták a Morva fejedelemséget.

A Keleti-Frank Királyság számára egyre nagyobb veszélyt jelentő magyar törzsek tehát komoly kihívást jelentettek, és ezért elhatározták, hogy a magyar törzseket az avarokhoz hasonlóan egy Nagy Károly által egykoron vezetett hadjárathoz hasonlóan megsemmisítik.

A korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult el Ennsburgból, gyermek Lajos keleti frank király (névleges) vezetésével. A hadtörténészek értékelése szerint e a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat. Egykorú hiteles források között csak néhány mondatos rövid feljegyzés maradt a csatáról. Az évszázadokkal későbbi humanista leírások pedig nem forrásértékűek. Az a forrásokkal alá nem támasztható legenda, hogy a bajor sereg százezres lett volna, teljesen valószerűtlen, ekkora sereg elképzelhetetlen volt ebben a korban.

A csata pontos menetéről nincs leírásunk. Ami ismerettel rendelkezünk, azok a korabeli halottas könyvekből, valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradtak ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a halottas könyvek szerint már korábban is voltak halálesetek. Aventinus humanista történetíró csaknem 500 évvel később írt, nem forrásértékű leírása szerint a bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt, a flotta vezetője is csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a királynak, Gyermek Lajosnak.. A magyar csapat lovas íjászai július 5-re teljesen felőrölték a Theotmár érsek vezette seregrészt, az érsek is meghalt, megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf. A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig. A bajor vereség alapvető okát Torma Béla abban látja, hogy a nyugatiak nem szerveződtek össze egységes erővé, a magyarok részenként semmisítették meg őket, miközben a nyugatiak alulbecsülték a magyarok katonai képességeit. Talán az egykori „könnyű” avarok feletti győzelemből indultak ki? – tehetjük fel magunknak a kérdést.

mtt28_01

 

A győzelem a magyar honfoglalók és a korábban ott élő népeknek a hódítókkal szembeni összefogásával is magyarázható.

A győztes csata következtében a magyarok megerősödtek, a nyugati hatalmasságok kénytelenek voltak velük is számolni. A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, és kitolta a határt az Enns folyóig. Árpád fejedelem halálával kapcsolatban két, forrásokkal nem megalapozott találgatás létezik. Egyes értelmezések szerint Árpád vezér és három idősebb fia is a csatában lelték halálukat, míg mások éppen Árpád korábbi halálával és a legkisebb fia, Zolta, hatalomra jutásával magyarázza azt, hogy a Keleti-Frank Királyság támadást indított.

Akárhogy is történt pontosan, ezt források hiányában nem tudjuk megállapítani, de az biztos, hogy a pozsonyi győzelmet követően egészen II. Konrád 1030-as támadásáig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre.

A csatáról nem maradt fenn, illetve nem készült részletes leírás. Magyar nyelven egyáltalán nem, latinul pedig csak néhány szűkszavú évkönyvi bejegyzés maradt ránk. A sváb évkönyv: 907. (év) „A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal, Liutpold herceget (bajor határőrgróf) megölték, övéinek féktelen kevélységét letörték, és a keresztények alig néhányan menekültek meg, a püspökök és grófok többségét meggyilkolták.” Salzburgi évkönyv: 907. (év) „Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál (Pozsony) július Nonae-je 4. napján (július 4-én)

 

A sváb és salzburgi évkönyv egykorúsága miatt mértékadónak tekinthető. Nagyon fontos indirekt források még a nekrológiumok (halottas könyvek) és a királyi oklevelek, amelyek a résztvevő tisztségviselőket és a halottakat nevesítik.

A fentebb említett Aventinus (1477–1534) humanista történetíró részletesebben írt az eseményekről, de mivel időben tőle távol eső időszakról írt, illetve nem ellenőrizhető forrásokat használt, munkája nem minden esetben tekinthető megbízható forrásnak, mert tetten érhető nála is a fantázia szárnyalása, ami a humanista történetírókra általában jellemző volt. Azért kerül mégis megemlítésre, mert munkája képzi a pozsonyi csatával kapcsolatos legendák alapját.

 

Források és szakirodalom:

Veszprémy László: A kalandozások kora.

http://www.tenyleg.com/index.php?action=recordView&type=places&category_id=3534&id=329362

Torma Béla: Pozsony csata (907. július 4-5.) regiment.hu (Honvédségi Szemle).

http://keszi-ijasz.hu/a-pozsonyi-csata

http://hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_csata

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!