„Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

„C’est une révolte?” – „Non, Sire, c’est une révolution.” „Ez lázadás? Nem uram, ez forradalom.” Hangzott el a híres párbeszéd XVI. Lajos francia király és az egyik szolgája között.

Koning_Louis_XV;_Hyacinthe_Rigaud

XVI. Lajos Franciaország és Navarra királya volt 1774-1791 között, ő volt az egyetlen francia király, akit kivégeztek 1793-ban. Pedig Lajos király eleinte közkedvelt volt, imádta az órákat, csendes, nyugodt, joviális ember benyomását keltette. Döntésképtelensége és mély konzervativizmusa miatt a francia társadalom egyes rétegei a zsarnokság jelképének tartották. Mai értékelés szerint azonban egy becsületes, jó szándékú embert láthatunk benne, de éppen a jóindulatú természete miatt képtelen volt a helyzeten uralkodni, felmérni a realitásokat és sodródott fokozatosan a teljes bukás irányába. Mivel képtelen volt a monarchia megreformálására, a nemzetközi kapcsolatokban is elszigetelődött, mai kifejezéssel élve „elfogyott a levegő körülötte”, a forradalmi változások elsodorták és őt kiáltották ki bűnbaknak. Mai kifejezéssel ismételten élve mondhatnánk, hogy karaktergyilkosság áldozata lett – de tudjuk, hogy valóban az életével fizetett a tévedéséért.

Július 14-én este a naplójába ezt írta: „Rien”, vagyis szerinte aznap semmi se történt.

Pedig az aznap kitört francia forradalom Európa történetének meghatározó eseménysorozata volt a XVIII. végén. 1789. július 14. a forradalom szimbolikus kezdődátuma, amikor a feldühödött párizsi polgárok elfoglalták a zsarnokság és az elnyomás szimbólumának tartott Bastille erődöt. A forradalom során az országot a pénzügyi csőd közelébe vezető ancien régime-et a francia polgárok megbuktatták, de a kialakult gazdasági, társadalmi válságot nem sikerült megoldani, hamarosan polgárháború, majd forradalmi háborúk sora következett, és az események Napóleon hatalomra jutásához vezettek 1799-ben, aki magával rántotta Franciaországot az 1815-ös waterloo-i katasztrófába.

A francia forradalom elméleti alapját, mint ahogy az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatnak is, a felvilágosodás eszméi adták. Hármas jelszava: Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) máig ott olvasható számos középületen. Ezen elvek a gyakorlatban azonban már a forradalom ideje alatt sem valósultak meg – a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának igénye vezetett például a jakobinusok diktatúrájához. Ez utóbbi adta a szellemi előképét a XX. század baloldali diktatúráinak, a forradalmi terror bevezetésének. A forradalom hatása mégis óriási volt, egészen napjainkig meghatározza az európai és a nemzetközi gondolkodást. A XIX. század új eszméi: nacionalizmus, alkotmányosság, liberalizmus, emberi jogok tiszteletének gyökerei ide vezethetők vissza és Bessenyei György író-katona szavaival élve, a kor és a későbbi évszázadok emberei vigyázó szemüket valóban Párizsra vetették.

Déclaration_des_droits_de_l'homme_et_du_citoyen_0613

A történészek ezt a hatást figyelembe véve általában az úgy nevezett „hosszú XIX. századhoz” sorolják a valójában még a XVIII. század végén lejátszódott eseménysort, összefüggést fedezvén fel az 1789-1914 közötti folyamatokban.

De mi is történt pontosan 225 évvel ezelőtt?

anonymous_-_prise_de_la_bastille

A felvilágosodás eszméi már erősen jelen voltak a köztudatban, amikor a király kénytelen volt összehívni a rendi gyűlést. A készülődést az ún. harmadik rend, vagyis a polgárok és parasztok képviselőit magasztaló, számukra dominanciát követelő felhangok tarkították, melyet az éhséglázadás peremére jutott Párizs népe is támogatott.

1789. május 5-én Versailles-ban összeült a rendi gyűlés, ahol a harmadik rend nagyobb képviselettel, de ugyanannyi szavazattal jelenhetett meg, mint 1614-ben, az utolsó rendi gyűlés idején. Az elégedetlen polgári képviselők (jelentős nemesi és papi támogatással) önmagukat a király Labdaházában Alkotmányozó Nemzetgyűlésé nyilvánították, amit a király is kénytelen volt elfogadni. A helyzet nagyon hamar feszültté vált, a király – mivel a francia katonákban nem bízott meg – idegen zsoldosokat irányított a hatalom megvédésére, akiknek a fizetése újabb, szinte megoldhatatlan terhet jelentett a kincstár számára.

Közben Párizsban egyre feszültebb lett a hangulat. Ennek hatására a város körül szorosabbra vonták a katonai blokádot. Hamarosan elterjedt, hogy a királyi katonaság megtámadja a főváros tömegeit, mire azok július 12-én fellázadtak. Július 14. reggelén a feldühödött tömeg 40 000 puskát és néhány ágyút zsákmányolt az Hôtel des Invalides-ből, lőszert azonban nem találtak, mivel azt már korábban a Bastille erődbörtönbe szállították. A Bastille börtönként ekkorra gyakorlatilag üresen állt, mindössze hét köztörvényes rabot tartottak fogva, viszont 30 000 font (körülbelül 13 600 kg) puskaport tároltak itt.

Az erőd védőit (82 invalidust és 32 svájci gárdistát) mintegy 40-50 000 fős tömeggel a háta mögött a párizsi vezetőség délelőtt 10 órakor békés megadásra szólította fel, ezt azonban de Launay, a börtönerőd parancsnoka megtagadta. Tárgyalások kezdődtek, de a türelmetlen tömeg kora délután körül betört a belső várudvarba. Erre de Launay kiadta a tűzparancsot. Az ostrom csak délután három óra körül fordult komolyra, amikor a nemzeti gárda erői lőfegyverekkel és ágyúkkal csatlakoztak a támadókhoz. Délután öt órakor a helyőrség megadta magát. A rabul ejtett de Launay-t és számos katonáját a városháza felé vezető úton kegyetlenül lemészárolták, fejüket lándzsára tűzve vitte magával a puskaporhoz jutó és a vér szagát megérző forradalmi nép.

A király nem verte le a lázadókat mert a francia ezredek átálltak a tömeg oldalára és annyira fellelkesültek voltak, hogy az idegen zsoldos csapatok nem merték felvenni a harcot velük. Ehelyett a király Párizsba utazott, ahol üdvrivalgás fogadta. Ekkor jött létre a francia nemzeti trikolór a fehér Bourbon-zászló és Párizs kék-piros lobogója összevonásából.

Kitört a forradalom.

A francia Külügyminisztérium vendégeként 2006. július 14-én a Concorde téren elhelyezett díszpáholyban részt vehettem az ünnepségen. Valóban felemelő és elmondhatatlan érzés volt számomra. Ott és akkor egy nagyon régi álom teljesült számomra.

Az 1789-ben készült „La révolution française” című monumentális francia filmalkotás emléket állít a szereplőknek, hitelesen, az események történeti hűséget követő bemutatásával megismerhetjük a kort, a szereplőket, azok tragédiáit és a felemelő pillanatokat.

Forrás:

François Furet: A francia forradalom története, Osiris, Budapest, 1999.
Albert Soboul: A francia forradalom története, Kossuth, Budapest, 1999.
Wikipédia
Mult-kor

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!