100 éve, 1914. július 31-én született a „francia Chaplin”, Louis de Funès, a Francia Becsületrend Lovagja

Louis de Funès (eredeti nevén Louis Germain David de Funès de Galarza) Franciaországban letelepedett spanyol nemesi családban látta meg a napvilágot. Apja Carlos Luis de Funes de Galarza ügyvéd, utóbb gyémántműves, anyja Léonor Soto Reguera, háztartásbeli volt, spanyol-gallego (spanyolországi portugál) családból. Első házasságát 1936. április 27-én kötötte Saint-Étienne-ben, és egy fia született, de 1942-ben elváltak. 1943-ban másodszorra is megnősült és Gy de Maupassant unokahúgát vette feleségül.

2297248479_1

Pályája nehezen indult, egyre-másra bocsátották el állásából, míg végül bárzongorista lett. Kiváló zenei hallását később számos filmben kamatoztatta (például: Az ügyefogyott, Főnök inkognitóban,Lányok pórázon). Nagy mozirajongó volt, színészi karrierjét mégis a színpadon kezdte. Bár eleinte csak kis szerepeket kapott, hamar felfigyeltek rá, és az 50-es évek közepén kezdett egyre ismertté válni, és olyan nevek mellett jelent meg, mint Fernandel.

fernandel05

A „Horgász a pácban” leleményes vadorzójaként joggal érdemelte ki a legjobb helyzetkomikusnak járó elismerést. A nagy áttörést számára a Magyarországon is népszerű csendőrfilmek jelentették, de a „Fantomas” filmek Juve felügyelőjeként is belopta magát a szívünkbe. Funès és a másik nagy francia színész Bourvil számos filmet forgatott együtt, közöttük őszinte barátság alakult ki. Egyszer Olivier de Funès a színész szintén színészi pályát választó fia, azt mondta: „Bourvil apám bizalmas jó barátja lett.”

 ni-vu-ni-connu-1958-06-g   deltio-typou-08062014.-foto2

Louis de Funès Bourvil-ról:

„Andréval élvezet együtt dolgozni. Ráadásul mindig kedves és csupa jókedv. Nagyon szerencsés a természete. Szívesen venném, ha nekem is juttatna belőle egy keveset, mert akkor én is barátságosabb lennék.”

Mikor Bourvil 1970. szeptember 23-án elhunyt, Funès a hír hallatára összeomlott, s nem ment el a temetésre sem, ahol Gérard Oury képviselte őt. Partnere halálhíre komolyan megrendítette. Bejelentette, hogy visszalép a Felszarvazták őfelségét című film forgatásától, amiben Bourvil lett volna a partnere, de 1971-ben mégis leforgatták a filmet Yves Montand-nal.

Bourvil

Funès így vélekedett Montand-ról:

„A körme hegyéig ismeri a szakmát. Annyira jó nem lesz vele játszani, mint Andréval (=Bourvil), de talán segít abban, hogy változtassak az alakításomon.”

yves-montand-6

A moziban elért siker mellett a színházban is egyre több szerep várta. A túlterhelés azonban megviselte, és 1974-től felesége kastélyában pihent, kertészkedett. Mikor Gérard Oury felkérte, szerepeljen következő filmjében, a „Krokodil”ban, hevesen tiltakozott. A forgatás 1975 májusában kezdődött volna és Louis de Funés a főszereplő dél-amerikai diktátort alakította volna, ám márciusban szívinfarktust kapott. Betegsége miatt – bár nehezére esett – kénytelen volt megválni színházi karrierjétől, amely fizikailag is nagyon megviselte.

Filmes pályafutása is veszélybe került, mivel a biztosítók nem voltak hajlandók vállalni egy újabb forgatás kockázatát. Végül 1976-ban Claude Zidi rendezőnek sikerült két hét biztosítást kieszközölnie számára, hogy leforgathassák a „Szárnyát vagy combját” című komédiát. Így aztán Louis de Funès visszatért a filmvászonra, a biztonság kedvéért azonban orvosa és egy mentő végig jelen volt a forgatáson. Még készített pár filmet, azonban már nem olyan tempóban, mint azt pályafutása elején tette.

106069_galeria_szarnyat_vagy_combjat_06

1980-ban megvalósította régen dédelgetett álmát és filmre vitte Molière darabját „A fösvény”t, de a várakozása ellenére csak mérsékelt sikert aratott. Pedig nagyon nagyot alakított ebben is!

avare-1974-05-g

Utolsó filmjét, a „Csendőr és a csendőrlányok”at 1982-ben forgatta.

gendarme-et-les-gendarmettes-1982-01-g

1983. január 27-én végzetes szívrohamot kapott, és Nantes közeli Cellier temetőjében nyugszik. Emlékére a neves virágkertész, Alain Meilland egy rózsafajtát nevezett el róla.

Graf_De_Funes
Louis de Funès sírja

 

Forrás:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Louis_de_Fun%C3%A8s

http://fr.wikipedia.org/wiki/Louis_de_Fun%C3%A8s

http://www.defunes.org/

 

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!