Teljes foghiánnyal rendelkező és fogsort viselő páciensek nevében szeretnénk kikérni egy fogorvos véleményét a manapság agyon reklámozott fogsor ragasztókról.

Szerkesztői kérdés:
 Tegyük fel mi is a kérdést: ragasszunk, vagy ne ragasszunk?

Induljunk ki abból a valóságos tényből, hogy a „csodaragasztók” megjelenése előtt is készültek teljesen fogatlan szájakban is tökéletesen funkcionáló fogsorok, amelyekkel rágni, beszélni, nevetni lehetett és olyanok is, amelyek nem voltak képesek megfelelni a fenti követelményeknek. Ebből is látszik, hogy nem, vagy nem csak a ragasztón múlik.

A teljesség igénye nélkül nézzük meg, hogy mitől függ a műfogsorok funkcióképessége teljes foghiány esetén.

Befolyásolja a páciens koponya típusa. A keskeny arcúak magas, gótikus szájpadlása a fogsor helyben tartása szempontjából kedvező, a rágónyomás elosztása, elviselése szempontjából kedvezőtlen. A széles, kerek arcúak lapos szájpadlása a teherviselés szempontjából kedvező, a fogsor helyben tartása szempontjából kedvezőtlen. Szerencsére előfordul e kettő kombinációja is.

A fogak elvesztése után a fogágy, – amelyben a gyökerek rögzülnek – elveszti funkcióját,, felszívódik és csak a nyálkahártyával fedett, kemény csontos alap marad meg. A fogak elvesztésének sorrendje, mikéntje /fogágy betegség, sorvadás következtében magától esett ki, kihúzták, vagy vésni kellett/ és az utolsó foghúzások időpontja sem közömbös. Bonyolult foghúzáskor, véséskor, vagy mélyre terjedő gyulladáskor a csontos alap is sérülhet, mely gyógyulás után is kedvezőtlen klinikai-anatómiai viszonyokat teremt a fogsor számára.

A fogorvos, mielőtt a fogsor elkészítésébe fog, a tanultaknak megfelelően alaposan kikérdezi a pácienst, betegvizsgálatot, klinikai-anatómiai elemzést végez. Ez egyértelműen fogorvosi feladat, mely nem csak a szájüreg képleteinek vizsgálatára terjed ki. Kikérdezi a pácienst általános egészségi állapotáról is. Az így szerzett adatok is döntően befolyásolják a kezelés menetét. Az életkorral és az esetleges gyógyszer szedés mellékhatásaival is összefüggő szájszárazság, a nyálelválasztás zavarai, a cukorbetegség szájtünetei, a szájnyálkahártya egyéb kóros elváltozásai, -melyek a fogsor helyben tartásához szükséges adhéziós erőt gyengítik – a száj körüli izmok kóros működése, tónusvesztése, mind kedvezőtlen tényező a fogsor helyben tartása szempontjából. Fontos, hogy a páciens akarja a fogsort, hogy eltökélt legyen a megszokás, a viselés iránt. Ezt a fogsor készítése során tapasztalt pszichés állapota döntően befolyásolja. Akut lelki trauma, például közeli hozzátartozó elvesztésekor elkezdett fogsor készítése esetén a siker nem garantált.

Az állcsontokról vett pontos, minden fontos részletet tartalmazó lenyomat az a „kotta” amelyből a fogsort elkészítő fogtechnikus „játszik”. Természetesen a fogorvos a klinikai vizsgálat során nyert információk alapján a „kottához” szóban, vagy írásban kiegészítő utasításokat ad, melyeket a fogtechnikusnak a siker érdekében figyelembe kell vennie. Úgy kell kialakítania a fogsort az orvos előírásai szerint, hogy minden, a helyben tartást elősegítő tényezőt maximálisan ki lehessen használni. Ebből a szempontból az anatómiai jellegzetesség miatt szinte mindig az alsó fogsor okoz több nehézséget.

Az eddigiekből talán érzékelhető, hogy a jól működő, esztétikailag is kifogástalan fogsor készítéséhez több tényező együttes jelenlétére van szükség: kedvező klinikai-anatómiai viszonyokra, jó nyálelválasztásra, jól felkészült fogorvosra és fogtechnikusra, megfelelő pszichés állapotban lévő, a fogsor viselésére kész, elhatározott páciensre. Ha mind ezek együtt jelen vannak, akkor nincs szükség a ragasztásra.

Vannak azonban olyan páciensek, – színészek, énekesek, pedagógusok, egyéb közszereplők – akiknek biztonságérzetet ad, ha legalább a szereplés idejére használják a fogsor ragasztót. Ők a széles választékból a számukra legmegfelelőbbet választhatják.

 

Dr. Vass Zoltán részletes válaszát olvashattuk, köszönjük!

Még nincsenek hozzászólások.

Hozzászólás!